5. rész

A sok órás üldögélés után, a biztonsági rendőr közeledett ismét felénk, aki eddig is ránk nézett néha.

- Felhívtunk egy hozzátartozójukat. Hamarosan megérkezik. Az unalmas percek hosszú óráknak tűntek. Az ágy támláját kopogtattam az ujjammal, miközben azon tűnődtem, hogy mi lesz velünk. Bent maradunk? Mi lesz ha lecsuknak ténylegesen. A szüleim megölnének.

*fél óra múlva*

A rendőr újra felénk közeledett. Kinyitotta az ajtót.

- Szabadok. Örüljenek. Na, kifelé.

Louisszal a tekintetünk összetalálkozott, de gyorsan el is kaptuk a fejünket, és kifelé vettük az irányt a négy fal közül. Felvettük a holmiainkat, amiket elkoboztak, majd az ajtó felé mentünk. A váróba érve Louis egy fiú nyakába ugrott, mi után meglátta.

*Louis szemszöge*

- Zayn, hogy hoztál ki?

- Letettem az óvadékot.

- Mennyi volt. Jaj, kifizetem!- nyúltam a pénztárcám felé. 

- Ugyanmár, hagyd! Inkább azt áruld el, hogy kerültél ide. Vagyis, hogy kerültetek.- Vette észre a mögöttem álldogáló lányt. – Szerencséd, hogy Paul a családjával sétálgat Budapesten, és a telefonját a hotelban hagyta, így én vettem fel.

- Tudom, és nagyon hálás vagyok. Ha ez kiderülne, nekem végem lenne. Ja és bemutatom…- itt megálltam. Hisz még a nevét se tudom.

- Abigel! De szólíts csak Abinak.- nyújtott kezet Zaynnek.

Milyen szép neve van. Fura, hogy mindig összetalálkozunk valahogy, és mindig nekem kell segítenem. De megkedveltem. Tudom, hogy utál, és ilyen dolgokat csinál. De látom benne azt az igazi Abigelt. Aki elveszett benne. És keresi újra, a valódi énjét. De rossz úton.

- Örülök, hogy megismerhetlek. Bár jobb lett volna, nem ilyen körülmények között.

- Köszönd meg Louisznak.- indult ki az ajtón.

Zayn rám nézett, én pedig egy vállrántással utána indultam.

Az idő esőre állt. A szél pedig rettentően fújt. Vihar közeledett. A napsütés helyett, az égen bandukoló felhőket lehetett látni.

- Hé, hova mész?-szaladt utánam.

- Esetleg haza?!-kérdeztem flegmán.

- Gyere hazaviszünk.

- Persze, még menjek is veled? Miattad lecsuktak.

- Te gondolod úgy, hogy miattam. De kérlek gyere. Nem soká esik.

- Jaj dehogy csak egy kis szél, és borulás. Nem vagyok cukorból.

*Zayn szemszöge*

A kocsira támaszkodtam, és néztem őket, miközben veszekednek. Az egészből nem értettem semmit. Hogy kerültek ide? Ki ez a lány? Ha annyira veszekednek, miért vannak együtt. Bár mondjuk, olyan érzés mint a filmekbe. Csak a vak nem látja, hogy szerelmesek. Legalábbis Louis oda- vissza van Abiért. De mindkettőjükön látszik. Már csak arra kellett várni, hogy mikor csókolják meg egymást. Gondoltam, hagyom őket, és rágyújtok. Rám pillantott Abi, és mintha a cigit figyelné, és vágyna rá.

- Kérsz?

- Zayn! Még kiskorú!- nézett rám Louis szúrós szemekkel.

- Ne te mondd meg mit tegyek. Nem dönthetsz helyettem. Nézd!- vett el egy szálat, majd meggyújtotta, és bátran szippantott belőle, majd egy füstgombócot lehelt, Louis felé. És most elmegyek.

*Abigel szemszöge*

Igaza volt tényleg esik. Miért van mindig igaza? És miért akar folyton segíteni. Mikor én mindig bántom, és megsértem. És ő mégis törődik velem, és segít. Pedig nem kellene neki. Kíváncsi lennék, hogy ki szólna hozzám, ha így viselkednék. SENKI!

Már 5 perce sétálhattam az esőbe. De igazából nem érdekelt. Jólesően sétáltam a zuhogó esőben. Nem akartam tömegközlekedéssel haza jutni. Ki akartam szellőztetni a fejemet. Nem zavart az eső, pedig már teljesen eláztam, és a hotel még 10 percre van.

*Louis szemszöge*

Elmeséltem haza felé menet mindent Zaynnek.

- És miért segítessz neki mindig? Miért próbálod mindig azt tenni, hogy neki jó legyen. Lecsuktak!!- szólalt meg Zayn.

- Nem tudom. Úgy érzem segítenem kell. És mindig találkozok vele. Tudod Harryvel arról beszéltünk, hogy úgy érzem más ez a hely, mint a többi. És egyre jobban kezdem azt hinni, hogy tényleg.

- Tudod miért? Teljesen belehabarodtál.

- Nem is!

- Hiába tagadod Louis. Elég ha rátok nézek.

Igaza volt. Bele szerettem Abigélbe.