4.rész

A rendőrautó szirénázása verte fel a környéket. Elől két rendőr, mi pedig ketten hátul ezzel a… fiúval. Egész úton engem bámult. Komolyan ez meg van zakkanva? Nem telt el sok idő, elég hamar a rendőrségre értünk. Kezünk bilincsben volt, úgy vezettek a fogdába. Egy szűk cellába kerültünk, egy helyre. Ennél jobb már nem is lehetne. Egy ágyszerű valami volt csupán bent, faltól-falig érő. A sarokba ültem, minél messzebb akartam lenni tőle. Ő a másik végében foglalt helyet. Egy szót sem szólt, de jobban is tette.
Már órák óta teljes csendben hallgattunk a legyek zümmögését. Néha egy-egy szófoszlány eljutott a fülünkig, de nem tudta megérteni miről beszélnek odakint.

- Figyelj.. sajnálom! – törte meg a csendet

Tekintete az arcomat fürkészte, én viszont nem foglalkoztam az előbb elhangzott mondattal. Olyan szinten nem érdekelt ez a srác, hogy csupán a jelenléte már idegesítetett. Próbáltam valamivel eltereli a gondolataim, de nem igazán sikerült, főleg, hogy újra megszólalt.

- Ne csináld már! Sajnálom.. – ugrott elém, de felálltam és hátat fordítva neki néztem ki a rácsokon.
- Hallod. Nem az én hibám! – mentegetőzött
- Igazán? Végül is, ha nem mentettél volna meg múlt éjszaka, akkor nem kéne itt ülnöd! Még mindig úgy gondolod, hogy nem a te hibád? – fordultam szembe vele, és szinte ordítottam a véleményem, rezzenéstelen arcába.
- Segíteni akartam, egy rohadtul depressziós lányon! – emelte fel most ő is a hangját
- De nem kértelek meg rá ! – lassan könnycseppek hagyták el szemem. Kezével le akarta törölni azokat, de elkaptam a fejem
- Még meg fogod bánni, hogy arra készültél! Igazán elmondhatnád, hogy miért csináltad volna, ha nem látlak meg!
- Nem is ismerlek, miért kéne magyarázkodnom, PONT neked. – suttogtam. Erős akartam lenni, könnyeim kipislogtam, és óriási sóhajtások után, végre képes voltam rá nézni.
- Én csak.. szeretném tudni! – lépett közelebb, én pedig hátrálni készültem, de közvetlenül mögöttem a hideg rácsok zárták el az utam. Lábfeje hozzáért enyémhez, amitől remegni kezdetem. Féltem.
- Nem fontos, hagyjuk. – bújtam ki előle. Visszaültem a kemény ágyra, lábaim felhúztam, kezeimmel átkaroltam. Ő is követett, mellém telepedett.

Halk sóhajok hagyták el a száját, mintha mondani akart volna valamit. Könnyeim újra utat engedve maguknak, a pólómat kissé eláztatva potyogtak a szememből. A vágásokat nézegettem a kezemen. Újra életem a pillanatot, éreztem valami felszabadultságot, nem fájt semmi abban a pillanatban. Újra meg akartam tenni! Még mindig nem látom értelmét az életemnek. Louis… vagy, hogy is hívják megmentett, ami elég nagy hiba volt. Most mégis mi a fenté kezdjek magammal? Itt fogunk ülni még jó darabig. Na és utána? Visszamegyek a szállodába és egyedül tengetem a mindennapjaim, miközben a szüleim kitudja hol vannak? Nem.. Ez ki van zárva! Valamit kezdenem kell magammal.. vagy.. Vagy újra megpróbálom a zuhanást..!