A sok órás
üldögélés után, a biztonsági rendőr közeledett ismét felénk, aki eddig is ránk
nézett néha.
- Felhívtunk egy
hozzátartozójukat. Hamarosan megérkezik. Az unalmas percek hosszú óráknak
tűntek. Az ágy támláját kopogtattam az ujjammal, miközben azon tűnődtem, hogy
mi lesz velünk. Bent maradunk? Mi lesz ha lecsuknak ténylegesen. A szüleim
megölnének.
*fél óra múlva*
A rendőr újra
felénk közeledett. Kinyitotta az ajtót.
- Szabadok.
Örüljenek. Na, kifelé.
Louisszal a
tekintetünk összetalálkozott, de gyorsan el is kaptuk a fejünket, és kifelé
vettük az irányt a négy fal közül. Felvettük a holmiainkat, amiket elkoboztak,
majd az ajtó felé mentünk. A váróba érve Louis egy fiú nyakába ugrott, mi után
meglátta.
*Louis szemszöge*
- Zayn, hogy
hoztál ki?
- Letettem az
óvadékot.
- Mennyi volt.
Jaj, kifizetem!- nyúltam a pénztárcám felé.
- Ugyanmár,
hagyd! Inkább azt áruld el, hogy kerültél ide. Vagyis, hogy kerültetek.- Vette
észre a mögöttem álldogáló lányt. – Szerencséd, hogy Paul a családjával sétálgat
Budapesten, és a telefonját a hotelban hagyta, így én vettem fel.
- Tudom, és
nagyon hálás vagyok. Ha ez kiderülne, nekem végem lenne. Ja és bemutatom…- itt
megálltam. Hisz még a nevét se tudom.
- Abigel! De
szólíts csak Abinak.- nyújtott kezet Zaynnek.
Milyen szép neve
van. Fura, hogy mindig összetalálkozunk valahogy, és mindig nekem kell
segítenem. De megkedveltem. Tudom, hogy utál, és ilyen dolgokat csinál. De
látom benne azt az igazi Abigelt. Aki elveszett benne. És keresi újra, a valódi
énjét. De rossz úton.
- Örülök, hogy
megismerhetlek. Bár jobb lett volna, nem ilyen körülmények között.
- Köszönd meg
Louisznak.- indult ki az ajtón.
Zayn rám nézett,
én pedig egy vállrántással utána indultam.
Az idő esőre
állt. A szél pedig rettentően fújt. Vihar közeledett. A napsütés helyett, az
égen bandukoló felhőket lehetett látni.
- Hé, hova mész?-szaladt
utánam.
- Esetleg haza?!-kérdeztem
flegmán.
- Gyere
hazaviszünk.
- Persze, még
menjek is veled? Miattad lecsuktak.
- Te gondolod
úgy, hogy miattam. De kérlek gyere. Nem soká esik.
- Jaj dehogy csak
egy kis szél, és borulás. Nem vagyok cukorból.
*Zayn szemszöge*
A kocsira
támaszkodtam, és néztem őket, miközben veszekednek. Az egészből nem értettem
semmit. Hogy kerültek ide? Ki ez a lány? Ha annyira veszekednek, miért vannak
együtt. Bár mondjuk, olyan érzés mint a filmekbe. Csak a vak nem látja, hogy
szerelmesek. Legalábbis Louis oda- vissza van Abiért. De mindkettőjükön
látszik. Már csak arra kellett várni, hogy mikor csókolják meg egymást.
Gondoltam, hagyom őket, és rágyújtok. Rám pillantott Abi, és mintha a cigit
figyelné, és vágyna rá.
- Kérsz?
- Zayn! Még
kiskorú!- nézett rám Louis szúrós szemekkel.
- Ne te mondd meg
mit tegyek. Nem dönthetsz helyettem. Nézd!- vett el egy szálat, majd
meggyújtotta, és bátran szippantott belőle, majd egy füstgombócot lehelt, Louis
felé. És most elmegyek.
*Abigel szemszöge*
Igaza volt tényleg esik. Miért van mindig
igaza? És miért akar folyton segíteni. Mikor én mindig bántom, és megsértem. És
ő mégis törődik velem, és segít. Pedig nem kellene neki. Kíváncsi lennék, hogy
ki szólna hozzám, ha így viselkednék. SENKI!
Már 5 perce
sétálhattam az esőbe. De igazából nem érdekelt. Jólesően sétáltam a zuhogó
esőben. Nem akartam tömegközlekedéssel haza jutni. Ki akartam szellőztetni a
fejemet. Nem zavart az eső, pedig már teljesen eláztam, és a hotel még 10
percre van.
*Louis szemszöge*
Elmeséltem haza
felé menet mindent Zaynnek.
- És miért
segítessz neki mindig? Miért próbálod mindig azt tenni, hogy neki jó legyen.
Lecsuktak!!- szólalt meg Zayn.
- Nem tudom. Úgy
érzem segítenem kell. És mindig találkozok vele. Tudod Harryvel arról
beszéltünk, hogy úgy érzem más ez a hely, mint a többi. És egyre jobban kezdem
azt hinni, hogy tényleg.
- Tudod miért?
Teljesen belehabarodtál.
- Nem is!
- Hiába tagadod
Louis. Elég ha rátok nézek.
Igaza volt. Bele szerettem Abigélbe.
Sziia!
VálaszTörlésGratulálok neked meglepetés vár a blogomon :)))
http://thetruelifee.blogspot.hu/2012/08/a-blog-4-dija.html
Csak így tovább :)
Kövit!! :)
VálaszTörlés