3.rész

- Cssssss, nyugodj meg! Most már minden rendben. -próbált nyugtatni, miközben még mindig zokogtam.

Nem tudom miért nem ugrottam le. Féltem volna megtenni, de mégis szerettem volna. Itt már úgy sincs értelme semminek.

- Miért voltál a korlát másik oldalán? - kérdezte, miközben a hangja olyan volt mintha féltene.

Felemeltem a fejemet, belenéztem mélyen a még sötétben is gyönyörűen csillogó szemébe. Teljesen magával ragadott. De hamar észbe kaptam.

- Ki vagy te? Mit keresel itt? Miért segítettél? -kérdeztem miközben el-el csuklott a hangom.

                                                   *Louis szemszöge*

Tényleg nem ismert fel? Annyira gyönyörű volt, még most is, kisírt szemekkel. Miért akart leugrani. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha esetleg… nem, nem! Felejtsd el Louis. Nincs esetleg! Itt van és él.

- Louis… Louis Tomlinson! És én csak megláttalak a másik erkélyről, és észrevettem mire készülsz.

- Miért segítettél? Mindent elrontottál. Mindent. Nekem már nincs értelme élnem.

- Kérlek ne mondd ezt. Mindenkinek van értelme élnie.

- Nem, nekem már nincs. Semmi sincs, ami miatt érdemes lenne.

- Hidd el van. Legalább az én kedvemért!- nem értem miért mondtam ezt.

- Tessék? Nem is ismersz? Nem tudod milyen nekem az életem. Menj innen! - tolt el magától

- De! Ígérd meg, hogy nem… - nem bírtam folytatni mert közbe vágott, és ismét sírni kezdett.

- Menj el! Úgyse bírnád megérteni!- óvatosan lépkedtem hátrafelé, tudtam, hogy komolyan gondolja. De én csak segíteni szerettem volna. –Menj már!- és ezzel el is hagytam az ő erkélyüket, de most az ajtón át távoztam, a lakosztályunkig. Remélem nem fog baja esni. Nem ismerem, és mégis féltem. Féltem, hogy kárt tesz magában. Talán már nem is látom többet, még is úgy érzem, hogy nem bírnám elviselni ha bármi baja esne. És még látni szeretném. Viszont ő nem így gondolja…

                            

                                                     *Abigel szemszöge*

Nem hiszem el, hogy nem tettem meg. A sírás, zokogásba torkollott, miután Louis távozott. Én a fürdőszobába mentem, és a szekrényből előkaptam egy borotvát, és csak néztem, ahogy a karomból kibuggyan a vér. Elképesztően fájt. De most ezt láttam a legjobbnak. Nem érdekelt a világ. Tudtam, hogy ekkora karcolásoktól nem fog bajom esni… Viszont felszabadító érzés volt.

*Másnap*

Reggel megcsapott a meleg levegő. Nyitva hagytam éjszakára az ablakot, és úgy aludtam el még éjjel, ahogy voltam. Semmi erőm, kedvem nem volt hogy átöltözzek, vagy bármit is tegyek. Kisétáltam kómásan az erkélyre, és szomorúan tapasztaltam, hogy elfogyott a cigim. De jó, ezt is vehetek. Elhatároztam, hogy rendbe szedem magamat és leugrom az innen nem messze lévő boltba. Általában mindig ugyanaz az eladó van, és ő mindig kiadja a cigit. Most viszont lehet, hogy nem ő van, az időből ítélve, mivel ő délutános szokott lenni. De nekem sürgősen rákell gyújtanom, szóval egy próbát megér a másik eladónál a cigi kérés. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, és egy rövid nadrágot vettem fel, egy laza pólóval, és Vans cipővel. Az egyenes hajamat kiengedve hagytam. A kezemen lévő vágásokat, amik még most is égtek, azokat karkötőkkel próbáltam elfedni, de még így is látszódott. Az ajtót kulcsra zártam, majd elhagytam az épületet. Meleg volt. Az idő 12 óra körül járhatott, amit a hasam korgása is jelzett.

A boltba nézelődtem. Gondoltam össze ütök valamit ebédre. Sorba haladtam végig, és válogattam össze a termékeket. Az ital részleghez értem. Kisebb hezitálás után egy üveg sört tettem a kosaramba, majd tovább mentem.  A tejtermékek közül válogattam, mikor hátráltam egy lépést, és neki ütköztem valakinek.

- Jaj, nagyon sajnálom! - fordult felém - Louis? Te mit keresel itt?

- Hát amit a boltban szoktak. Vásárolok. Elfogyott a répa. És ez a kisbolt volt a legközelebbi hely. És te?

- Hát én csak…. - gondolkodtam, és a hűtőpult felé néztem- veszek tejet!- ragadtam ki egyet a hűtőpultba a kosaramba rakva.

- Igen, azt látom! - mutatott a kosaramra. Tudtam, hogy nem kellett volna, ajjjjjj.

- Nem te mondod meg, hogy mit tegyek. - indultam el, de ő visszarántott.

- Csak nem szeretném ha bajod esne. Nem fogják ki adni. Fogta még mindig a karomat, majd mikor észre vette, lenézett. - Jézusom, ez mi? Te vágdosod magadat? Miért, mondd már meg?

- Hagyj békén Louis! Nem kértem, hogy ments meg. Nem kértem tőled semmit. És ha most megengeded elmegyek. - rántottam ki kezem, az övéi közül. Istenem, mekkora egy tapló.

A boltban nem sokan voltak, talán egy ember rajtunk kívül, így hát nem kellett sorba állnom.

-És egy doboz Marlboro-t is szeretnék!- mondtam az eladónak, aki ezután megdöbbenve rám pillantott.

- Megkérdezhetem hány éves?

- 18! - vágtam rá.

- Megmutatná a személyi igazolványát?

- Sajnálom, de otthon hagytam.

- Akkor nem adhatom ki önnek, elnézést.

- És ha adnék egy kis plusz pénzt? Csak úgy titokban?

- Most zsarolni próbált? Ebben az esetben sajnálom, de ki kell hívnom a rendőrséget.

- Erre semmi szükség kérem. - szólalt meg mögülem egy már ismerős hang.- Kérem, ön is követ el hibákat, mint mindenki. Most az egyszer tegyen kivételt. 

- Maga is zsarolni próbál? Ügyes próbálkozás. A rendőrség legalább 2 emberért jön ki. És ezzel tárcsázni kezdte a rendőrséget, mi meg csak álltunk, semmit sem bírtunk mondani....