Bevezetés

Arcomat a forró könnycseppek mardosták. A hotel peremén állva a 10. emeleten. A szél rászárította az arcomra az elkenődött sminkem, a ruhám pedig gyűrött volt. Nem akartam tovább küzdeni a világba. Én csak elakartam tűnni. Az épületbe kapaszkodva álltam és tűnődtem, hogy mi lenne ha megtenném. Hiányoznék egyáltalán valakinek? Mit dobnák el magamtól és hogy mi vár rám abba a másik világba. Mélyen legbelül beismertem magamnak, hogy én ezt nem birom megtenni. 

Kivetni magamat 30 méter magasból. Túlságosan féltem, hogy mi várna rám. De erőt kellett vennem magamon, mert itt már mindenemet elvesztettem. A szüleim nem törődnek velem, csak a pénz érdekli őket. A testvérem kint van Londonban, én pedig itthon, Magyarországon. Ebbe a kicsi országba, ami sokaknak semmit nem jelent, de nekem a hazát jelenti. Anya magyar, apa pedig angol. Talán sokáig ezért éltem, küzdöttem. Szerettem sétálgatni Budapesten, minden olyan szép volt. Ilyenkor mindent elfelejtettem. 

De már ez sem segít. Nem bírom tovább. Belefáradtam. Belefáradtam, hogy nincsenek barátaim mert lenéznek, hogy egy elkényeztetett csitri vagyok, aki hotelba él. Csak, hogy ezt nem értik. Igen hotelba élek és megvan mindenem, de nekem semmi sem kéne. Engem nem érdekel a pénz. Én csak egy boldog családot szeretnék. Akik esténként együtt vacsoráznak, társasjátékoznak, vagy hétvégente kirándulnak. De még ez sem kéne. Csak lennénk együtt. Nekem az lenne a legnagyobb örömöm... 

Ehelyett viszont, anyámékat már 2 hete nem láttam, itt hagytak a lakosztályomon, mellé egy köteg pénz, hogy vegyek valamit. Köszönöm, de nekem ebből elég. A korlátba kapaszkodva hezitáltam még mindig az élet és a „mi van az életen túl?” kérdés között. Be kellett bizonyítanom magamnak, hogy képes vagyok. Muszáj volt megtenni. Innen már nem léphetek vissza…A további alkohol se tenne túl jót, a cigiről meg ne is beszéljünk. Nem bírtam volna elviselni magam. Ez nem én voltam. Gyűlöltem a cigit és az alkoholt is, de nem bírtam leszokni. És én ezt nem viselem el.

Csak épp sötétben....